Önnek probléma?
Nekünk kreatív innováció!

Humán erőforrás

Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a megfelelő szakemberek alkalmazására. Minden egyes tevékenységünk során szem előtt tartjuk a szükséges szakképesítéssel rendelkező munkatársak biztosítását, mely a professzionális munkavégzés alapvető feltétele. Szakembereink egyéni fejlődését, csoportszintű együttműködés harmonikus megvalósulását folyamatos oktatással, belső csoportok képzésével szavatoljuk.

Ügyfeleink érdekeit, illetve saját vállalásainkat szem előtt tartva nem támogatjuk a részidős és változó személyzet alkalmazását. Kiemelt figyelmet fordítunk rá, hogy minden egyes Ügyfélhez külön kapcsolattartó személyt nevezzünk ki - aki egyben projektfelelős is az adott területen -, aki szakmai tapasztalatával szakmabeli Kollégáit támogatja, és emellett irányítja az egyes munkafolyamatokat, s állandó kapcsolatban van az érintettekkel.

Munkaidő tekintetében rugalmasan állunk rendelkezésre, normál esetben munkaidőnk: munkanapokon 6.30-17.00 között.


Dokumentumkezelési területeken munkatársaink titoktartási kötelezettséget vállalnak, s minden esetben rendelkeznek erkölcsi bizonyítvánnyal. Emellett szerződéses jogviszonyuk is speciálisan kialakított, hogy a magas biztonsági szint és az alacsony kockázat elérhető legyen.

Tevékenységeinkre külön, nagy fedezetű biztosítással rendelkezünk, amely minden tevékenységünkre és az azokkal kapcsolatos eseményekre vonatkozik.
 

 


Tanúsítványaink
Kapcsolat
DocuDepo Kft.
1145 Budapest,
Újvilág u. 50-52.
Telefon: +36 1 469 6233
Fax: +36 1 469 6298
Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Ügyfélazonosító